fbpx

Cégkapu kezelése

 Szakterületeink / Cégjog/Kereskedelmi jog / Cégkapu kezelése

A 2015. évi CCXXII. törvény (E-Ügyintézési törvény) kötelezően előírja, hogy minden gazdálkodó szervezet a legtöbb hivatali ügyintézés során elektronikus ügyintézésre köteles, amelyet cégkapun keresztül tud ellátni.


Tehát a hatóságok a Cégkapun leveleznek a vállalkozással, az ide történő küldemény (ami lehet idézés, végzés, határozat, jegyzőkönyv, eljárás megindításáról szóló értesítés, stb.) kézbesítésének ugyanolyan hatálya van, mint egy postai úton megküldött levélnek. Éppen ezért a küldemény kézbesítéséhez, az átvételéhez, ill. az átvétel elmulasztásához joghatások fűződnek, így a vállalkozásnak elemi érdeke, hogy a cégkaput naprakészen kezelje.

Fontos megemlíteni, hogy a cégkapu nem azonos az ügyfélkapuval, előbbivel a gazdálkodó szervezetek, utóbbival pedig a természetes személyek rendelkeznek.

Azonban cégkapu regisztrációhoz szükséges a vezető tisztségviselő ügyfélkapuja, ilyen módon a vállalkozásnak az előbbire is szüksége lesz. Másik fontos kötelezettség, hogy cégalapítást követő 8 napon belül gondoskodnia kell a vállalkozásnak a cégkapu regisztrációról.


Tapasztalatink szerint sok vállalkozás még mindig nem fordít kellő figyelmet a cégkapura… találkoztunk már olyan esettel is, hogy egy elmulasztott végzés átvétele következtében az adott eljárásban az ügyfél nem tudta határidőben érvényesíteni jogait (észrevételeket tenni a hatóság megállapításira), amelynek végső következménye egy számára kedvezőtlen hatósági megállapítás és több millió forintos mulasztási bírság volt.


Cégkapu ügyintézés során lehetőség van a vezető tisztségviselő mellett ún. ügykezelők hozzáadására is, akik ezt követően önállóan, saját jogon férnek hozzá a cégkapuhoz és kezelhetik azt.


Irodánk a cégkapu kezelés során átveszi a vállalkozástól a cégkapu figyelésének terhét. A küldeményeket garantáltan határidőben átvesszük és azt a vállalkozás részére továbbítjuk.
Irodánk az okiratok átvételén és továbbításán túl az Ügyféllel történő közös értelmezését (esetleges fordítását) is vállalja, egyúttal felhívja az Ügyfél figyelmét az esetleges teendőkre, határidőkre, a mulasztás jogkövetkezményeire, amelyen túl adott ügyben történő képviseletét is ellátja.

 

 

cegkapu

Cégkapu kezelést, mint szolgáltatást Irodánk elsősorban meglévő ügyfeleinek biztosítja, azonban sor kerülhet arra önálló szolgáltatás keretében is.
Cégalapítás esetén pedig a cégkapu regisztrációban, szükség esetén a vezető tisztségviselő ügyfélkapu regisztrációjában is tudunk segítséget nyújtani.

if facebook 317746
Twitter
if linkedin 317735

Kövessen minket Facebook-on, Twitter-en és LinkedIn-en is!

Magunkról



Irodánk és az ICT cégcsoport közös célja, hogy a pénzügyi-, adó-, munkaügyi-, és egyéb jogi tanácsadási szolgáltatások integrációjával komplex, összehangolt és professzionális tanácsadást és képviseletet biztosítson az ügyfelek részére. Az együttműködés keretében rendelkezésére állunk az ICT számviteli-, adózási-, humán-erőforrás tanácsadói kapacitása, amely lehetőséget biztosít arra, hogy irodánk és munkavállalóink kizárólag az érdemi jogi munkára tudjanak összpontosítani, ezzel is hozzájárulva a professzionális, mindenre kiterjedő jogi szolgáltatáshoz.